Híreinket olvashatják. - Hétfőn dokinál voltam, egy csomót kellett várni, pedig csak javaslatért mentem. Egy nő random mellém keveredve, előadta az életét. Aztán az orvos azt mondta, hogy érdekes és szép arcom van. WTF? Ez a bűnronda vagy egyik szinonímája? A doki nő volt amúgy *-* - Csalódtam a pasimban. Újfent :S Nem is tudom, hogy ez miért lepett meg, nem első eset volt. Napokig ezen rugóztam. - A. írt nekem, és el akart hívni valami férfi sztriptíz show-ra (lookin' for some hot stuff, baby this evenin'), hát LOL :D én inkább passzoltam ezt, tuti hogy vörös fejjel, röhögéstől fuldokolva hagynám el a helyiséget az első tíz percben. Inkább maradtunk valami más programnál, de azóta sem hívott. - H. is jelentkezett jó sok idő után, de meg sem kérdezte, hogy vagyok, csak megint el kellett volna valahova kísérni őket, de nem értem rá, gondolom ezen ő megint besértődött. - Tesómék kutyája megdöglött :( :( - Bejött a hideg, én meg elfagytam, lévén hogy alul öltöztem. - Folytattam a Still breathing-et, remélem hamarosan majd felrakhatom ide. - Még akarok karácsonyra is publikálni valamit, de ez egyelőre titok és terv :P, mindenesetre elkezdtem a vázlatokat, aztán majd lesz valami. - Megírtam K.-nak a levelemet ezzel a hangfelismerős, diktálós programmal, örültem de mikor elküldtem, láttam hogy egy csomó baromságot írt, biztos idiótának néz majd.
Jó hétvégét, mindenki öltözzön fel rendesen, meg igyon valami meleget (tea, forralt bor, tartsatok félszáraz novembert mint én heh).
Tegnap bejelölt egy tök helyes rocker sràc fb-n.Nem is magyar.Tuti tévedés. A városban belefutottam az exembe!!! Aki a múltkor besértődött és megígérte, hogy soha többé nem ír. Próbáltam elslisszolni mellette, de lehetetlen volt, így meg álltunk és néhány percet dumáltunk. Szerencsére sietett és jelentem, már nem haragszik, csak nem akar terhelni. Cöhh...akkor ne basztasson. Ennyi. És egy csomó helyen kint vannak a karácsonyi díszek. Tudnám miért, még két hónap van karácsonyig *-* És itt a Still breathing új része. Semmi extra, középszerű. De most erre tellett :S 1000 hours: Let my hands flow through Your hair. Moving closer a kiss we'll share Passionate love to be all night long We'll never break, as one too strong Az együtt töltött, különleges és felkavaró éjszaka után nehezek voltak a vissza állás napjai Mike számára. Teljesen össze volt kavarodva, nem találta a helyét. Missy társasága, a hangja, az egész lénye soha ennyire nem volt a terhére. De nem tehetett mást, játszania kellett a szerepét, a jó és szerető férj álcáját kellett magára húznia és tovább fodroznia a hazugságtengert, amit kavart maga körül. Ha volt ideje, persze gondolkodott és eljutott arra a pontra, hogy néhány tényt leszögezett magában. Megtette azt, hogy legalább a saját gondolataiban nevén nevezte a tényeket. Hogy szerelmes. Hogy megcsalja a nejét és viszonya van egyik tanítványával. Aki ráadásul azonos nemű vele. Ezek a megállapítások már egyenként is felháborították Mike-ot, akinek régen soha eszébe sem jutott volna ilyeneket tenni. De ez az új, számára sem teljesen ismert Mike, másképp vélekedett mindenről és a pillanatnyi sokkolódásokon túl, észvesztően szenvedélyesnek találta a szombati éjjelt, amit folyamatosan visszaidézett magában és az izgalom villámként söpört rajta végig ettől. Az iskolában sem volt egyszerű a helyzete, alig tudta kontroll alatt tartani a viselkedését, ha Billie Joe-t megpillantotta, elállt a lélegzete, a szívverése pedig sokszorosára gyosult. Ha éppen beszélt valamelyik kollégájával, vagy egy diákkal, belezavarodott a mondatba, mindent elfelejtett és tűzpiros arccal dadogott, miközben igyekezett a tekintetét levenni Billie-ről. Ha pedig órát tartott, képes volt negyvenöt percen keresztül bámulni Billie-t egy újság takarásában, arról ábrándozva hogyan érintené és csókolná meg, ha lehetősége adódna. Aztán persze izgatottan várta, hogy végre kettesben lehessenek és ezeket meg is valósíthassa. Halk kopogás törte meg az osztályterem csendjét, Mike felnézett, de a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül nem látta, ki az. Nem várt senkit, éppen lyukasórája volt, amiben igyekezett utólérni magát a sok adminisztrációs lemaradásban. - Tessék! - szólt ki hangosan. - Szia Mike. - nyikordult az ajtó, Billie lépett be rajta. A férfi aznap még nem is látta, kész őrültek háza volt körülötte, dolgozatok és tanári értekezletek, ráadásul helyettesítenie kellett egy beteg munkatársát is néhány órán. Zúgott a feje és fájt a szeme, az előtte torlódó javítandó dolgozatok pedig mintha sosem fogytak volna el, így ebédszünetben és lyukasórában is a papírmunkák felett ült. Boldog mosolyra húzódótt a szája, de egyúttal az ámulat is magával ragadta, ahogy megpillantotta Billie-t. - Ismét szőkére festetted a hajad? - érdeklődött, mintha nem látná és szédülni kezdett a látványtól. - Nem tetszik? - kérdezett vissza megszeppenten Billie. Mike letette az asztalra a tollát. - Nekem te mindenhogy tetszel. - jelentette ki azonnal és szemei mereven függtek Billie kócos és piszkosszőke haján. A fiú félénken biccentett, miközben Mike íróasztalához sétált. Mike gombócot érzett a torkában, ahogy egyre csak nézte és nem tudott másfelé tekinteni. Irgalmatlanul gyönyörűnek és izgalmasnak találta Billie-t. Még a szava is elakadt. - Hoztam neked valamit. - mondta Billie, megtorpanva az asztal előtt. Mike visszazökkent a valóságba. A fiú egy papírlapot nyújtott feléje, idegesség látszott rajta. - Mi ez? - kérdezte Mike. - A házidolgozat, tegnap írtam meg. - válaszolta Billie. - De hát azt csak jövő hétre kértem. - értetlenkedett Mike. - Éjszaka nem tudtam aludni. - csúsztatta a lapot az asztalra Billie. - Nem tudtál aludni? - nézett maga elé Mike. Ismerte jól, milyen ez az állapot. Mostanában az ő pihenése sem volt éppen békés és többet forgolódott álmatlanul, vagy bámulta a plafont Billie-re gondolva. Billie helyeselt. - Igen, mert te jártál a fejemben, Mike. Szüntelenül ott vagy minden gondolatomban, hogy mennyire veled szeretnék lenni, érezni az érintésed, hallani a hangodat. - vallotta be. Mike mosolyogva csóválta a fejét. - Te is mindig nagyon hiányzol, ha nem vagy velem, de igazán pihenhettél volna, ahelyett, hogy neki kezdesz a beadandónak. - Legalább hasznosan töltöttem azokat az órákat, észre sem vettem és már hajnal volt. - vont vállat Billie. - Mindenképpen átnézem, Billie...- pillantott kíváncsian a papírra vetett betűkre a tanár. Mivel szabadon választható témát adott meg, nagyon érdekelte, miről is írt Billie. Látta, hogy a fiú szemeivel követi, ahogy maga elé húzza a papírt, majd váratlanul félretolja. - De majd később. Most teljesen mást szeretnék. - suttogta cinkos mosollyal és felállt a székéből, hogy az asztalon a dolgozatokból rakott halom felett, Billie Joe ajkához hajoljon. Billie szemében egy kis ijedtség és megilletődöttség villant és Mike-nak is eszébe jutott a "régi énje", aki ugyanilyen rémülten kérte meg Billie-t, hogy hagyja el a szertárat, mert az egész helyzet illetlen és nem helyén való. Most pedig egy majdnem nyitott ajtajú tanteremben van, félre nem érthető szituációban egy tanulóval. Mi ez ha nem vakmerőség? És realitást vesztett szerelem? Mike vágytól fűtötten csókolta meg Billie ajkait és csúsztatta be nyelvét a másik szájába, majd elégedetten tapasztalta, hogy Billie viszonozza ezt. A férfi karjai máris Billie derekára fonódtak. A lendülettől az asztalon tornyosuló papírok alig hallható suhogással hullottak mindenfelé, Mike kávésbögréjére, a tollára és a földre. De Mike-ot ez egyáltalán nem foglalkoztatta, csakis Billie-vel akart törődni és a csókjába menekülni az egész összekuszálódott élete elől. Rögtön féktelen öröm és izgalom borította el, amint tapasztalta a fiú ajkát a sajátjára nyomódni és érezte a kezeit a hátán. Az ő kezei is mind szorosabban fogták közre Billie-t, végigsimítva a ruháján és eljátszva a gondolattal, milyen lehet anélkül. Mike, a szombati nap óta nehezen uralható vágyakozásban lángolt, szinte minden másodpercét a Billie Joe-ról való ábrándozás tette ki. Színlelte hogy nem így van, de nem a földön járt, nagyon messze volt a valódi, gondokkal és próbatételekkel teli élettől, a feleségétől, a tanítástól és mindattól, ami eddig a lényeget adta neki. Ezek a dolgok mind halványakká változtak, csak Billie volt mindenhol, mindennél ragyogóbban. Mike a fiú nyakát simította, aztán beletúrt szőke tincseibe és felsóhajtott, miközben teljesen átadta magát a csók hevének. Billie légzése is gyorsabbá vált, szenvedélyes szikrák pattogtak körülöttük. Mike pedig annyira szerette volna még közelebb tudni magához, de ott volt közöttük az asztal. - Kívánlak. - suttogta, ahogy ajkuk egy másodpercre elvált egymástól. Billie lecsukott szemekkel helyeselt. - Én is...Tegnap éjszaka, mikor a házidolgozatot írtam, végig rád gondoltam és aztán magamhoz nyúltam...- árulta el Billie. Mike gyomra belesajdult a hallottakba, a férfiassága még keményebb lett. - Billie. - nyögött fel és újabb csókban forrtak össze. - Azt képzeltem, hogy velem vagy...- mondta halkan és levegőért kapkodva Billie. - Meg akarlak érinteni, érezni szeretném a bőrödet az enyémen, érezni a tested vibrálását...most...- zihálta a férfi és kibontakozva a forró ölelésből, a szertár kulcsa után kutatott a papírokkal fedett asztalon. Nem bírt parancsolni az ösztöneinek, a Billie iránti heves kívánalmának, a végletekig felizgatta a fiú látványa, a csókja és a tudat, hogy ott van és az ő szeretője...csak az övé...
Billie csodálkozva nézte Mike izgalomtól reszkető mozdulatait, ahogy türelmetlenül húzza ki egyik fiókot a másik után, a szertár kulcsát keresve. A gondolatai már előre száguldottak, a koromsötét szertár csendességébe, ahol végre Billie-vel lehet, csak ezt akarta. Ám ekkor az iskolai csengő bántó hangja visított fel. Mike összerezzent és Billie-re pillantott. Máris vége a lyukas órájának? Teljesen elvesztette az időérzékét, felülírt benne mindent, a Billie iránt érzett vágyakozás. Fájdalom hasított bele a felismeréstől és maró üresség, hogy nem valósíthatja meg, amit eltervezett. Az izgalom ott rezgett benne és most kénytelen volt ezt félre tenni. - Te jó ég...el is felejtettem...- motyogott és letörten visszatolta a fiókot, aztán a papírokat kezdte el rendezni. Billie arca piros volt a zavarodottságtól. - Úgyis mennem kell dolgozni. - tette hozzá és még mindig szaporán vette a levegőt. A tanár már hallotta a diákok lépteit közeledni a folyosón a tanterem irányába. - Meddig dolgozol? - kérdezte gyorsan. - Este tíz óráig. - lehelte a fiú. Mike kihasználta azt a pár másodpercet, ami még hátra volt a tanulók megjelenéséig és magához húzva a fiút, egy ügyetlen csókot nyomott Billie élénkszőke hajába. - Tizenegy körül felhívlak, rendben? - suttogott vágyakozóan. - Rendben.- vágta rá Billie és összemosolyogtak. Mire az első tanítványok a terembe értek, Mike már egyedül ült az asztalnál és higgadtnak tűnve köszöntötte őket. De magában forrtak a vágyai és arra gondolt, sokkal szívesebben érezné Billie testét az ujjai között, mint a tollat és a tankönyvet. Az este úgy alakult, hogy Missynek tovább kellett bent maradnia a munkahelyén. Mike, hogy a magányát és az időt elüsse, elővette a dolgozatokat. Persze rögtön Billie írását kereste és máris szívdobogást kapott, ahogy elkezdte olvasni a sorokat.
Kulcs a boldogsághoz
Az egész rosszul kezdődött. Rosszkor jöttem. Anya nem akart engem. Annak köszönhetem az életemet, hogy apa rábeszélte anyát a kórházba vezető úton, hogy tartson meg engem. Pedig anya nagyon nem akarta ezt, még fiatal volt és a nővérem is alig múlt egy éves. De engedett apának és így kaptam lehetőséget az életre. Februárban születtem, egy csütörtöki napon és apa azt mesélte, nagyon boldog volt, mert fiút akart. Anya viszont lányt várt és dühös volt, meg is fogadta, ott a kórházban, hogy nem lesz több gyerekük. De az élet másképp hozta, vagy ők változtatták meg az elképzeléseiket, mert pár éven belül született még egy hugom és két öcsém, így a család gyorsan héttagúra bővült. Sosem volt könnyű az életünk, mindig kevés volt a pénzünk és a külvárosban laktunk. Apa kamionsöfőrként dolgozott, alig volt velünk, anya meg pincérnő volt és nehezen küzdött meg a rászakadt gyerekneveléssel, apa távollétével, a saját munkájával. Mindig ideges volt és egy idő után rászokott a drogokra, amikhez gyógyszereket és italt is gyakran használt. Apa is hamar az önpusztítás útjára lépett, ő is ivott, sokszor volt részeg, de akkor legalább őszinte. Sokat mesélt az életéről, az utakon szerzett tapasztalatáról. És én örömmel hallgattam a történeteit. Később maga mellé ültetett és a kezembe nyomta a gitárt. Tőle tanultam meg zenélni. Anya és köztem nem volt ilyen jó a viszony. A kezdetektől szakadék tátongott közöttünk, amit nem tudtam áthidalni, bárhogy is próbáltam. Nem sikerült elég jónak lennem számára, akárhogy igyekeztem, neki én a "mihaszna Billie Joe" maradtam, akivel csak baj volt és számtalanszor a fejemhez vágta, hogy bár meg se születtem volna. Apa volt az egyetlen, aki feltétel nélkül szeretett, aki sosem bántott meg egy szóval sem, mindig az elsőszülött fiának hívott és megbocsátott, akármilyen hibát vétettem. Mert hibáim voltak szép számmal. Az iskola sosem vonzott, a tanulás nem ment jól, már egész fiatalon zűrökbe keveredtem, és mivel anya folyton semmirekellőnek hívott, dacosan kerestem újra meg újra a bajt, a rossz társaságot, az alkoholt, cigarettát és nem tagadom, a kábítószert is. De apára mindig számíthattam, ő akkor sem mutatta a csalódottságát, mikor ezek a rossz dolgok kiderültek rólam. Ő volt, akibe kapaszkodhattam, akármi is történt. De apa betegségével ez a biztos támasz kezdett kihullni a lábam alól. Később pedig összedőlt és az egész családot alapjaiban rengette meg, apa halála. Tizennégy éves voltam, máig nem tudtam megbírkózni a veszteséggel. Úgy éreztem, magamra maradtam, velem szemben pedig az egész világ. Anya nem sokáig szomorkodott, rosszabbnál-rosszabb alakokkal állt össze, akik vertek minket és üvöltöttek az arcunkba. De anya nem látta, vagy nem akarta látni, helyette még inkább elmerült a káros szerekben. Ahogy én is egyre jobban sodródtam a perifériára. Nem érdekelt semmi, kirúgtak két középiskolából is, utána már nem próbálkoztam a tanulással, inkább dolgozni mentem. Volt egy lány, Amanda, akiről azt hittem, tényleg érdeklem, ez erőt adott kis időre, de később kiderült, csak sajnált azért volt mellettem, és amint tehette tovább állt,követve az álmait. Nekem már nem voltak álmaim, meg akartam halni, nem számított hogyan, nem válogattam az eszközökben. A kocsma lett az új otthonom és sokszor a kábulat a legjobb barátom. Azt akartam, hogy vége legyen, mert nem találtam a kiutat, talán már nem is kerestem. Sötétség és néha felvillanó kis fények jellemezték a napjaimat. Csak túléltem minden átkozottul hosszú huszonnégy órát, sokszor alkohol és más tudatmódosító szerek segítségével. Mígnem egy ilyen ritkán és röviden felbukkanó optimistább időszakomban, hirtelen elhatározásból beíratkoztam ismét az iskolába. Bizonyítani szerettem volna anyának, hogy nem vagyok elveszett és magamnak is meg akartam mutatni, hogy meg tudom csinálni. Persze kétségek gyötörtek, mert néha felülkerekedett bennem az érdektelenség, visszahúzott a régi életem és anya hirtelen támadt betegsége és úgy éreztem, egyáltalán nem vagyok a iskolapadba való. De most, ahogy ezeket a sorokat írom, már tudom, a legjobb döntésem volt mégis az iskolában maradni, hiszen a tanulás hatalmán túl, sok más dolgot is kaptam. Megismertem a világ legnagyszerűbb emberét, akinek örökké hálás leszek azért, hogy nem mondott le rólam, akármennyire is reménytelennek látszottam, azon a csendes délutánon, amikor beléptem a osztályterem ajtaján, hogy javítani szeretnék. Ő pedig adott egy második esélyt. És még annyi mindent.Útmutatást, hogy merre menjek. Törődést, ami annyira új nekem, hiszen eddig nem tapasztaltam. Őszinteséget, amit apán kívül senki más nem adott nekem. Bizalmat, amit nem is mindig érdemeltem meg. És szerelmet...Valódit, ami földig rombol és egekig emel. Soha, még álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha több lesz köztünk tanár-diák kapcsolatnál. Sőt, még most sem hiszem el, hogy így történt. Ő megváltoztatott bennem mindent. Ő, akinek nevét boldogan mondom ki naponta többször, a kezembe adta a boldogság kulcsát, a lehetőséget, hogy jobb ember lehessek. Vagy sokkal inkább a felismerést, hogy nem is kell semmiféle kulcs, mert a boldogság ajtaja előttem is nyitva állhat. Nagyon szeretlek, Mike! BJA.
Mike életében először hatódott meg úgy egy házidolgozaton, hogy a könnyei is kicsordultak. Billie Joe Armstrong pedig életében először kapott jelest egy munkájára.
Én egyszerűen nem bírok megbarátkozni a valósággal, a hétköznapok egyhangúságával. Ha valami jó történik, ami kizökkent a megszokott és dögunalmas rutinból, utána rettenet nehezen találok vissza a jelenbe és magamhoz. Voltunk családilag gyertyát égetni és ismét szó szerint kikapcsolódtam, csak ültem a kocsiban és hallgattam a zenét, néztem a tájat. A gyönyörű őszi színeket. Na meg külön imádom a benzinkutas kávékat. Táj...mikor a régi családi sírokhoz megyünk, a kis Isten háta mögötti falukban, ahol megállt az idő és minden csendes, békés, én úgy érzem, tudnék ott és úgy élni és ha rajtam múlna és nem kötne ide minden baromság, ehhez a nyomorék városhoz és elég erős lennék, itt hagyni mindenkit és mindent, na meg ha lenne pénzem, nem agyalnék, talán csomagolnék is. Mert talán változás kell. Máshol elkezdeni, vagy folytatni. Mert most nem jó semmi, főleg nem tükörbe nézni. A pasimmal alig találkozunk, mert vagy dolgozik, vagy a haverokkal lóg, nagyjából aludni jár haza. A barátokról nem beszélve, H. totál eltűnt, ahogy A. is csak ígérgeti, hogy ír. Nem hinném, hogy valamelyikük is hiányolna. És a fogfájásom is előjött ismét :( Pedig idén már annyira nem akarok fogorvoshoz menni, beszereztem így hát gyógynövényes fogkrémet és szájvizet, hátha elkerülhetem ezt. És változatlanul nagy igazságtalanságnak tartom, hogy egyesek, akik nyíltan vállalják, hogy heti 2-3x mosnak fogat mégsem jártak fogorvosi rendelőben csak életükben kb. egyszer *-* Én meg itt szívok na... Ma meg szembejött rám az utcán az a ribanc, akivel a pasim kavart. Tűzpiros kabátban és naciban, fehér csizmával, bájos volt, elővett a hányinger majdnem. Tudom, tudom bocsáss meg ellenségeidnek, meg minden, de nekem ez nem megy és azt hiszem, sosem fog, ki nem állhatom, kinyílik a bicska a zsebemben, ha meglátom, és örültem, hogy elhúztak vidékre, ám sajna néha-néha belebotlok, lévén kisváros ez :S Szóval jött, én meg elővettem a leglenézőbb pillantásomat, úgy mértem végig, ahogy elhaladt mellettem. De gyilkos pillantás ide vagy, oda, az a baj, hogy még így is lepukkantabb voltam nála, főleg a hajam iszonyat, ráférne egy festés, vágás. A cafka haja rendben volt persze. Egyszer úgy szeretnék jól kinézve elsétálni mellette, fölényes, "baszódj meg" nézéssel, ám ez még nem jött össze. Most is csak azt látta, mennyire ledurrant vagyok.
Na, megyek sajnálom magam máshol :( És szép, új lakásról, meg mindenféle apró-cseprő dologról álmodozom, pl. új parfümök ésatöbbi.
Holnap lesz egy éve, hogy a rokonunk itt hagyott minket. És nekem minden nap eszembe jut. Gyakran azon agyalok, mit tenne, mit mondana erre, meg arra. Sajnálom, hogy nem búcsúzhattam el tőle, úgy ahogy megérdemelte volna. De mikor utoljára láttam, a kórházban, már négy napja nem volt magánál. Nagyon hiányzik és sokszor még mindig nem fogom fel, hogy nincs közöttünk. Sokat álmodom vele, legutóbb pl. azt, hogy egy magas épületben voltunk, ő meg én és én álmomban is tériszonyos voltam, mert mondtam neki, hogy nem merek egyedül lemenni a lépcsőkön, menjünk le együtt. És kérdeztem, hogy de ugye nem engeded el a kezemet soha? És ő erre azt mondta, hogy soha nem fogja elengedni a kezemet. Nem hiszek annyira az álmokban, de biztos hogy ez így van. Fogja a kezem és mindig itt van velem, mint az én őrangyalom. Égjen érte most a gyertya és a többiekért, a rokonokért, barátokért. Mindenkiért.
Erről a klipről kompletten ez jut eszembe *-* (meg hogy Tom DeLonge milyen bitang szexi).
Az iskolába indulás előtti reggelek, mikor a zenecsatornán csutkán ilyenek mentek. Olykor H. eljött értem, hogy együtt menjünk, de A., E. és a másik E. is tiszteletét tette. Ment a zene, folyt a duma, srácok, hülye osztálytársak, kretén tanárok, a menő punk és rock bandák, parfümök és ifjúsági magazinok...hmmm... Régi szép idők, amikor a mostani gondok még sehol sem voltak.Gixerek akadtak akkor is, naná, és mi abszolút dráma királynők voltunk. Mindig a hétvégét vártuk, meg az akkoriban szokásos bulikat:D Tele bizakodással és tervekkel, de úgy elrepült az idő és néha-depisebb napjaimon-úgy érzem, elszáguldott mellettem ez az álmaimmal megrakott vonat. És én semmit sem tettem, hogy ne így legyen.
Wáh, hosszú hétvége *-* Pörög, pörög...Szombaton megint party hard volt, főszerepben a vodkanaranccsal és én másnap megfogadtam, hogy száraz novembert és száraz decembert fogok tartani, mire pasim felhőkölt, hogy azt hogy kivitelezem, mikor neki novemberben van a szülinapja?! Ja tényleg. Mindenesetre döglődtem egy sort ismételten, nem is értem, miért csinálom ezt? Hogy mi nem világos az előző nemtudoménhány berúgás tapasztalatából? Anyám röhögött, és előadta az ő fiatalakori piázásos kalandjait-értsd kukába hányás stb.-de ettől én még szarnak éreztem magam. Tegnap meg az exem kezdett el vergődeni és emailben elkezdte adni az ívet, hogy én mindenféle kifogásokkal élek, hogy ne kelljen vele találkozni és megérti és ez az utolsó próbálkozása volt. Pont nem volt hozzá kedvem írogatni, de kanyarítottam egy válasz emailt, ami még barátságosra és intelligensre is sikeredett. Pedig nem olyan szándékkal álltam neki. Felcsesz, hogy számon kér, miért nem vele töltöm a szabadidőmet. Semmi köze hozzá, amúgy meg nős és könyörgöm gyereket terveznek, mégis mi a jó eget akar tőlem (oké, sejtem, gyökér lukvadász ez is)?! Hagyjon már! Remélem, tényleg nem ír már többet, frusztráló volt írkálni neki, úgy hogy abszolút nem érdekel, mi van vele és idegesített, hogy nem érti meg, én nem fogok vele lefeküdni. Annakidején nála volt a labda, ő döntött az akkori csaja mellett, persze mikor meg lebukott, hogy mentse a bőrét, undorító hangnemű sms-ben küldött el és rám kente az egészet, már mint hogy én másztam rá és ő szegény ártatlan áldozat volt etc. Szóval most már nem kell hőbörögni. Így járt. Ma egész délelőtt főztem és asszem elég jó lett az eredmény. És akkor Still breathing.... Én:- Ugye tudod, hogy egy pornó regényt írtál? Nem tartottad be az ígéreted, szégyelld magad! Szintén én:- Tudom, és sajnálom... Én:- Dehogy sajnálod, te beteg vagy XD The one I want:+18 Now you know how I feel This love is forever You make my life seem so unreal Will I ever get better? Mike hasogató fejfájásra ébredt. A füle zúgott és kilelte a hideg. Kinyújtotta a karját, de Billie nem volt mellette, már egyedül feküdt az ágyban. Ahogy ez tudatosult a férfiban, gyorsan felült és hallgatózott a koromsötétben, de semmi zajt nem hallott. Hol lehet Billie? Ahogy a fiúra gondolt, máris mardosó izgalom kezdte emészteni. Felkattintotta az éjjelilámpát, az ott lévő óra kijelzőjén látta, hogy hajnali három van. Magára kapkodta az ágy mellett heverő ruháit. Aztán kilépett a nappaliból, de a házat a csend és sötétség lengte be. Mike tanácstalanul állt pár másodpercig, mígnem a köhögést hallott a kertből és rögtön meg is indult a hang irányába. Nesztelenül lépdelt a kerti székek felé, ahonnan látta a narancsos fényforrást, egy cigaretta izzását. Éjszakai, hűvös levegő csapta meg, a hold és a csillagok mind jól látszottak a végtelen, tiszta égbolton. Billie Joe elgondolkodva ült a széken, a cigarettát szívva. Mike lépteinek neszére azonban gyorsan elnyomta a cigit és kicsit zavartan pillantott a közeledő férfira. Persze nem csak ő érzett így, Mike-ba is belemarkolt valami fura érzés, hiszen a legutolsó emléke még élénken ott élt benne, a karjai között hánykolódó ruhátlan fiúról. Most viszont teljesen felöltözve, arcán sápadt nyugtalansággal láthatta viszont. - Minden rendben Billie? – kérdezte, ahogy oda ért mellé. Billie biccentett. - Persze. – és a cigarettás dobozt elé tolva, megkínálta, de Mike nemet intett. - Most nem, köszönöm.- és akkor látta a kiürült borospoharat Billie előtt, valamint hogy az este ott hagyott üveg is jószerivel üres. Meglepődött és de igyekezett nem mutatni. - Nem tudsz aludni? – érdeklődött. - Valamennyit aludtam, de nem sokat és azt is olyan kaotikus volt. Apáról álmodtam…- árulta el Billie. - Csakugyan? És emlékszel rá, pontosan mit? – Mike leült a Billie melletti székre és kiöntötte magának a maradék, kevéske bort. - Apa olyan volt, ahogy szeretek rá emlékezni. Nem olyan, mint amikor már súlyos betegen a kórházban, ágyban feküdt. Hanem, mikor még egészséges volt. Mosolygott és azt mondta, örül, hogy lát. Aztán megölelt. Erre ébredtem fel. Mike-nak torokszorító volt ezt hallani. - Én is szoktam a nagyszüleimről álmodni és mikor felébredek, mindig hatalmába kerít a szomorúság. Jó álmomban velük lenni, de még jobb lenne, ha a valósában is itt lehetnének mellettem. – mesélte Mike. - Most azon jár az eszem, hogy talán apa azért jelent meg az álomban, mert boldog vagyok…- vélte Billie. - Boldog vagy? – kérdezett vissza Mike és nem tudta elrejteni a mosolygását. Billie arcán pirosság gyúlt. - A legboldogabb a világon! Kijelentése melegséget varázsolt Mike szívébe. - Oh, Billie…- hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Gyorsan lehajtotta a bort és csak nézte a hold visszatükröződő csillogását az üres pohár szélén. - Nagyon szeretlek, Michael Ryan Pritchard. – mondta ekkor Billie és a hangja nem remegett, nem volt bizonytalan, mindennél határozottabban csengett. És ahogy Mike-ra nézett, abban a férfi számára minden ott volt, amit valaha keresett, és amit egészen eddig nem talált meg. Sosem gondolta volna, hogy egy tanítványában, egy külvárosi, rossz környékről származó, tragikus családi háttérrel rendelkező, lázadó és forró szívű fiúban leli majd meg a hiányzó részleteket, az utat, ami az igazi boldogsághoz vezetheti el. Mikor Billie Joe, azon a csendes délutánon, belépett az osztályterembe, hogy javítani szeretne a rossz osztályzatokon, Mike nem gondolta volna, hogy egy ilyen érzelmi hullámvasút, egy valótlan utazás részese lesz. És most itt vannak, együtt és Billie azt mondja, szereti, és nem csak úgy mondja, hanem őszinte szeretettel ki is mutatja. - Én is szeretlek, Billie. – Mike még semmiben nem volt ennyire biztos. Sőt, nem csak az volt sziklaszilárd, hogy szereti. Szerelmet érzett irányában. Olyat, amilyet Missy mellett sosem tapasztalt. Olyat, ami szinte fájt, ami betöltötte testét, lelkét, ami egyszerre lökte mélyre és emelte a magasba. Mike, meg sem tudta volna fogalmazni, mit és mennyit jelent számára Billie Joe. A férfi érezte, hogy itt az ideje annak a vallomásnak, amit már lehet, hogy hamarabb ki kellett volna mondania, de a körülmények és a félelmek ezt nem tették lehetővé. De mindegy is volt, mert Mike úgy gondolta, mindennek megvan a maga ideje. - Napról-napra jobban szeretlek és bár eleinte küzdöttem ellene, hiszen olyan hihetetlen az egész, de most már csak ezt akarom! A közeledben lenni! Vágyom rád és nem érdekelnek a mindenféle, ostoba erkölcsi gátak, vagy azok az eszmék, amiket eddig hittem. Hálás vagyok, végtelenül hálás… - Nincs miért hálálkodnod, én köszönök minden percet. Sosem hittem volna, hogy ez így alakul…-Billie kábultan és összezavarodva ült ott, a szemeiben vadul cikázó éjszakai fényekkel, Mike pedig közelebb húzódott hozzá. Billie kérdőn nézett rá. Mike szíve heves táncot járt, de a bor és a szexuális izgalom mindennél erősebb volt és felülkerekedett benne. - Akarlak, úgy ahogy soha senkit sem még. És meg szeretném mutatni ezt a kínzó izgalmat, ami bennem van. Át szeretném adni az érzéseimet, hogy tudd, mennyire felbolydult bennem minden, amióta az életembe léptél. Minden új értelmet nyert, azáltal, hogy rád találtam. Csak te érdekelsz Billie! Mindenféle tekintetben. Én…érezni akarom az ízedet… Mike fejében ismét fájdalom hasított, ahogy a szavakat így kimondta, már-már szinte nyersen, minden mellébeszélés nélkül. Mintha nem is önmaga lett volna! Vagy valójában ez lenne ő? Az igazi Mike Pritchard, aki mélyen eltemetve, felszínes, hazug érzések hálójában, de eddig is rejtőzött benne? Létezik ez az eddig ismeretlen, kitörésre, igaz szeretetre vágyó énje? Mike egyik tenyerével lassan végigsimított Billie mellkasán, hasán, majd ujjai megálltak a fiú nadrágjának szegecseinél. - Úgy érted?!- Billie szemei tágra nyíltak és eddig is piros arca hihetetlenül vérvörössé változott. - Igen. – bólintott Mike. Feszült csend telepedett rájuk néhány másodpercre, Mike nézte Billie arcát, figyelve a vonásaira jól kivetítődő gondolatokat, a zaklatottságot és a teljes ámulatot. Persze ő is zavart volt, a torka összeszorult, a szíve mind hevesebben vert azokban a másodpercekben. - Nekem még senki sem csinálta…- közölte halkan és szégyellősen Billie.
Mike kicsit megdöbbent a hallottakon. - És Amanda? – bukott ki belőle a kérdés, amit azonnal visszaszívott volna. Billie a fejét rázta. - Sosem jutottunk el ilyen szintre. De te megtennéd nekem? – a fiú hangjában hitetlenkedés tükröződött. Mike hevesen bólogatott. - Persze! Sőt, nagyon szeretném! Legyünk egymásnak ebben az is az elsők. – és hogy szándékát nyomatékosítsa, felpattant a székről és a ház irányába indult. Billie rövidesen követte. Mike csak ment előre, nem mert hátra nézni, léptei halkak voltak, de belülről hangos volt a félelemmel keveredett izgatottság, amit igyekezett elcsitítani magában. Próbált bízni az ösztöneiben, remélni, hogy nem lesz rossz amit csinál, és bár utálta magát, de visszaidézte a Missyvel töltött együttléteinek pontjait, bár felesége nem volt híve ennek a fajta örömszerzésnek, Mike-nak volt néhány régi, homályos emléke erről. Mintha egy megrendezett film lett volna az egész, ambivalens és hektikus felvételek sokasága, úgy történtek a dolgok, legalábbis Mike úgy vélte. A feje fájt és nehéz volt a gondolatai zakatolásától. A homlokán hideg izzadtság jelent meg, ahogy előbb csak nézte, majd csókolta Billie-t a nappali közepén az éjjelilámpa fényében. A félelem újból és újból végigcikázott rajta, ahogy Billie felkavaróan visszacsókolta és percekig csak álltak egymáshoz tapadva, szorosan ölelve a másikat. Majd mikor vágyakozva megérintették egymást, a kezeik simogatták a másikat a ruháikon át, a légzésük ismét felgyorsult. Mike harcolt a kínzó, gyötrelmes epekedéssel, ami eltöltötte minden részét és majd szétrobbant belülről. Billie ruháját félre húzva, előbb kezei, majd ajkai járták be Billie testét, amire a fiú nyögésekkel reagált. Mike térde koppant a padlón, amikor letérdelt Billie elé és felnézett rá. A tekintetük találkozott, azon az estén sokadjára már, de Mike mindig talált egy új szikrát Billie szemének csillogásában. Fényt, ami megmagyarázhatatlan bátorságot, biztonságérzetet adott neki és hogy bármire képes. Elmosolyodott, bár le sem tudta tagadni a félelmét, de mosolygott, mert annyira akarta ezt. A másikat úgy érinteni, ahogy még előtte senki, ez égette belülről. A még nagyobb megismerés iránti vágy. Mike kibontotta Billie nadrágját és ahogy az ezüst szegecses övcsat, aztán a cipzár engedelmeskedett, Billie felsóhajtott. - Mike...- fújta ki remegve, szinte idegesen a levegőt. Látszólag még mindig alig realizálta a történteket. Mike szíve a mellkasából a torkáig ugrott, maró izgalom terjedt egyre jobban szét a testében, ahogy hallotta a nevét ebben a szituációban. Akadozó, tétova mozdulatokkal húzta egyre lejjebb Billie nadrágját és szembesülve a fedetlen valósággal, ajkát vágytól fűtött sóhaj hagyta el. Voltak kétségei afelől, hogy jól csinálja e, de engedte, hogy az elemi késztetések sodorják magukkal, mást úgy sem tehetett. Billie férfiassága forró volt és teljesen merev, amikor megérintette, először a kezével, nem sokkal később az ajkával. Mike alig hitte el, hogy megteszi, a kételyek és a szégyen lángolt fel benne, emelett sutának és rutintalannak gondolta magát, de a kőkemény testrész hevesen lüktetve válaszolt ajkának bátortalanul óvatos érintéseire. Mike nyögéseket hallott és sós cseppek vegyültek a nyálával. Az érzés idegen volt, de érthetetlen módon ismerős. Messze túl a férfi által elfogadott, átélt dolgokon, de Mike mégis boldogan csinálta. A füle zúgott az izgalomtól, ahogy tapasztalta, hogy a mozdulatok hamar ütemesek lettek és az események is viharosan gyorssá váltak, A fiú hangos sóhajai és nyögései a kezdetektől ott visszhangoztak a nappali csendjében. Billie reszketett minden egyes mozzanatra, a csípője ritmikusan mozdult, szinkronban Mike mozdulataival együtt. Verejték csorgott a férfi lecsukott szemhéjaira. Hasonlóan Billie-hez ő is forróságban égett. A férfi tompa, vissza-visszatérő zajt hallott, ahogy Billie teste hozzá ütődött a falhoz. Újra meg újra. És közben Mike nevét ismételgette. Egyre jobban kapkodva a levegőért, már-már alig érthetően. A teste vibrálása csillapíthatatlannak tűnt, a nyögései hangosak voltak, egyértelműen arról árulkodva, hogy Mike ügyetlennek vélt cselekedetei, milyen gyorsan viszik az extázis felé. Ezektől az impulzusokból a férfi is erőt és további bátorságot merített, már nem tudott gondolkodni, csak tette amit jónak gondolt, hogy a másiknak minél nagyobb örömet okozzon, mert ez neki is élvezet volt. Minden olyan zilált volt körülötte és ő érezte, hogy nyeli el egyre jobban a sejtelmes köd, ami ráereszkedett, ami füstje alá vonta őt és Billie-t. Míg végül, nyögések közepette, Billie teste megfeszült és azok a sós cseppek, amiket Mike érzett a legelején, óceánná változva csorogtak le a férfi torkán. Mike ösztönből még szorosabban csukta be a szemeit és hagyta, hogy ez történjen, igazából meg volt lepődve, de így érezte jónak, mert az egészet az elejétől a végéig akarta. Ahogy Billie nyögései elhalkultak és lélegzetvételei kicsit rendezettebbek lettek, Mike lassan kinyitotta a szemét és nem érezte üresnek az agyát. Már ott keringett benne a megilletődés és az elmúlt néhány perc eseményei. Elhajolt Billie-től és szempillái alól méregette, fejtegetve, vajon ő mire gondol. A fiú még mindig gyorsan vette a levegőt, a verejték csapzottá változtatta a haját és nedvessé bőrét, átütve a ruháján is. A fal mentén lecsúszva ült le Mike mellé és ugyanazzal az elképedt pillantással vizslatta Mike-ot, ahogy a férfi nézhetett rá azokban a pillanatokban. De nem szólaltak meg, nem kellettek a szavak. Billie finoman nyúlt Mike egyik keze után és zárta ujjai közé, mire Mike jólesően felsóhajtott. Csak szorította Billie kezét és érezte, az apró reszketéseket végigrohanni rajta. Egy kicsit még ő is reszketett, de nem bánta, még úgy érezte, fogva tartja ez a különös világ és Billie szemének őrjítő zöldje. A reggel így érte őket, egy szemhunyásnyit sem aludtak. Beszélgettek, vagy csak hallgatták a csendet. Mike felbontott egy újabb üveg bort és ismét elszívtak pár cigarettát a kertben. Mike egy pillanatot sem akart pihenni, nem akart egy másodpercet sem elvesztegetni a Billie Joe-val töltött időből. Úgy érezte, hogy egy nagy homokóra lebeg a feje felett és minden egyes homokszem egy-egy vissza nem térő momentum. És túl gyorsan peregtek azok a homokszemek. Ahogy ültek a reggeliző asztalnál, küzdve a zavartságukkal, egymást nézve, vagy mélyen elgondolkodva, minden ellentmondásosnak tűnt. Mike egyáltalán nem volt éhes, inkább kicsit másnaposnak érezte magát a bortól és feltüzeltnek az este történéseitől. Úgy érezte, hogy a reggel túl harsányan tört rá és szerte-szét szaggatott mindent. Billie kócos és falfehér volt és csak nagy nehezen fogadta el azt az egy csésze kávét, amit Mike adott neki. Már minden ijesztően aznapi volt, Mike tudta, hogy hamarosan az élet is a régi lesz, a felesége hazajön és az anyjához is be kell néznie a pénzzel, és egyáltalán nem volt kedve ezekhez a dolgokhoz. Szétesettnek érezte magát és fogalma sem volt, hogy zökken vissza újra a megszokott életébe. Megitta a kávéját és a csészét a mosogatóba helyezte. - Biztos nem kérsz enni? Mondjuk, elég üres a hűtő, de ha szeretnéd, elszaladhatok bevásárolni.- érdeklődött Mike kinyitva pár szekrényt, hátha talál valami reggelire. Majd látva az üres polcokat, csalódottan fordult meg. - Amit tegnap csináltunk...Még soha senki sem adott nekem ennyi jót, Mike. - mondta ekkor Billie válasz helyett. Hosszú idő óta most szólalt meg először. Mike bizonytalanul mosolygott és visszaült az asztalhoz. - Szívesen tettem. - magyarázta, elmélázva a fiú arcvonásaiban. Billie szemei ismét újként hatva rá, ezúttal békés zöldben ragyogtak a reggel fényeiben. A fiú arcán halvány rózsaszín árny futott keresztül. - Életem legszebb percei voltak azok, amiket éjszaka átéltem veled. Nem tudtam, mi fog történni velünk, ha itt leszek. Tegnap egész idevezető úton azon gondoltam, mi lesz majd. Féltem, de egyúttal őrülten kívántalak. És most is félek, hogy mi lesz holnap, vagy azután. Igen, félek, de őrülten kívánlak, most is, és minden napom minden percében. A felébredéstől a lefekvésig, sőt még az álmaimban is. A világ legjobb, legtökéletesebb embere vagy, Mike. És én szeretlek. Meg szeretném mutatni,mennyire... Mike elgyengült a vallomástól. - Minden szavaddal, pillantásoddal és érintéseddel bizonyítod, én ezt érzem. - közölte meghatva. - Ezerszer elképzeltem, hogy milyen lenne, ha megtörténne. Tudom, hogy mennyire fájna és mégis akarom. Inkább a fájdalom hasítson szét, mint ez a vágyakozás utánad. Néha úgy érzem, ez megöl engem. Szeretnék a tiéd lenni, Mike...- suttogta Billie most már lángvörös arccal. Mike gerincén zsibbadás szaladt végig. - A szeretkezésre gondolsz? - kérdezte és megremegett a hangja. Billie bólintott, de nem merte kimondani és Mike sem. Csak meredtek egymásra megütközve és ezt a némaságot a telefon csörgése törte meg. Mike összerezzent és reflex szerűen ugrott fel az asztalól. - Felveszem. - hebegte még mindig a kijelentés hatása alatt állva. A telefon ellentmondást nem tűrően csörgött, Mike felháborodottan igyekezett a készülék felé, párszor hátrapillantva, az asztal irányába, ahol Billie ült és ahol az előbb felkavaró mondatok hangzottak el. Amikre nem adhatott választ a telefon csörgése miatt. - Hallo. - szólt a készülék kagylójába egyáltalán nem barátságosan. Le merte volna fogadni, hogy az anyja türelmetlenkedik a kölcsönbe kért pénz miatt. - Mike, drágám, itt Missy. - hallotta meg a túloldalon felesége vidám hangját Mike és egyből leizzadt, nyakába mázsás súllyal szakadt a valóság. - Oh, szia Missy. Minden rendben?- kérdezte erőltetett jókedvvel. - Persze, istenien érzem magam, egy csomó mesélnivalóm van. Igazán bánhatod hogy nem jöttél el. De te jól vagy? Nem a konferencián kellene lenned? Mike gyanakvást érzett Missy szavai mögött. Mintha ellenőrzésképpen telefonált volna rá. - Persze, jól vagyok. Ma később kell bemenni, ez a záró nap, tudod. - hebegte kibillenve látszólagos nyugalmából. - És hívjak taxit, vagy ki tudsz majd jönni elém a reptérre? - kérdezte Missy. - Kimegyek. - mondta szűkszavúan Mike és hirtelen rosszkedve meg lepte Missyt is. - Tényleg oké minden? Olyan gondterhelt a hangod. - érdeklődött. Mike nem akarta még jobban gyanúba keverni magát. - Semmi baj, tényleg. Ne aggódj. - vágta rá, és szemei elsuhantak Billie irányába. Ahogy mereven bámult Billie Joe felé és izgalma újra ébredezett, egyáltalán nem volt rendbe persze semmi, ezt jól tudta. Egy nagy hazugságtenger közepén horgonyzott le és akivel igazából lenni akart, hamarosan ki fog lépni a ház ajtaján. - Hívlak, mielőtt felszáll a gép, vigyázz magadra. Hiányzol. Nemsokára találkozunk. - búcsúzott Missy. - Te is hiányzol. hamarosan találkozunk. - ismételt utána gépiesen Mike, majd letette a telefont. És tudta, hogy a mámoros és felejthetetlen perceknek vége. A lelke pedig kétségbeesetten kiáltozva tiltakozott ezellen.
Plusz idegbeteg vagyok kicsit és kb. négy nap őszi vakációra lenne szükségem :D A. rám írt, hogy bocs, amiért eltűnt, de rossz volt a laptopja, nem volt internete, ööhm, tudjuk *-* Épp kezdtem örülni, hogy hiányoztam neki, de hamar bebizonyosodott, hogy erről szó nincs, azért írt, mert korszakalkotó ötlete támadt, amihez segítségre lenne szüksége. Mégpedig hogy -és most őt idézem szó szerint-összerántsunk egy osztálytalit!!!! WTF? A. mióta ilyen ügybuzgó? A suliban sosem erről volt híres, sőt abszolút passzív volt minden téren és én sem bírtam elrángatni egy szórakozó helyre sem, mert mindig kategórikusan elhajtott, illetve egyszer megígérte, de aztán nem jött el mi meg H.-val és az akkori pasimmal egy csomót vártunk rá, hívtuk is, de nem vette fel, aztán hétfőn mikor kérdőre vontam, közölte, hogy nem volt kedve. Azonkívül A. is kb. annyira volt népszerű középsuliban, mint én. Vagyis semennyire. Jó, hogy a dupla pasizásnak köszönhetően megnőtt az egoja szarkazmus kikapcsolva. Hát hogy őszinte legyek, nekem egyáltalán nincs kedvem ehhez az osztálytalálkozóhoz, az általános iskolait is kihagytam, mondjuk ritka tré osztályom volt, plusz sulis zaklatás, szóval nem lett volna annyi pénz a földön, amiért elmentem volna oda. A középiskola még okés is volt addig, amíg egy másik osztállyal össze nem voltak minket és az osztály tele lett undorító, kavarós ribikkel, akik mások megalázásával töltik az idejüket, meg persze jónéhány seggfejjel is. Szerencsére akkorra már volt akkora pofám, hogy nem hagytam magam, de mások-akiknek meg nem-szenvedtek ettől a csokornyi idiótától. Arra viszont emlékszem, hogy ballagás után K. és Cs. a két legnagyobb ribi még hetekig hívogatott szám nélkül telefonon és ha felvettem trágárságokat mondtak bele. Így én örülök, hogy magam mögött hagytam ezt és igazán nem érdekel, mi történt velük, vagy akár mással az osztályból. Szóval köcce nem érzem szükségét egy ilyen összeröffenésnek, kihagynám, ha nem gáz. Egy srác volt, aki tetszett, de róla annyit tudok, hogy Svédországban él, oda nősült, ilyen kicsinységért, mint osztálytalálkozó, meg nem fog hazautazni. A többiek meg nem érdekelnek, páran ismerőseim a fb-n, de kapcsolatban nem vagyok senkivel, A.-n és Á.-n kívül, már ha ezeket a ritka felbukkanásokat kapcsolatnak lehet nevezni. Megírtam hát A.-nak, hogy annyira nem pártolom az ilyesmiket, de ő csak szervezkedjen nyugodtan. Nem örülhetett nagyon ennek a passzivitásnak, mert elköszönt azzal, hogy az egyik pasija hívja. Ja és megint penészedik a lakás. Sajna mióta nincs non-stop nyitva az ablak, visszajött a penész,engem keserítve. El akarok költözni innen, minél hamarabb, addig meg penészirtok ezerrel. Aztán egyszer majd ott tarthatok én is, mint R,-ék, akik most foglalóztak le egy cool kis házat a környéken.
