Fúj, de...

Undorítóan, tré, fostos nap volt a tegnapi. Jaj de utálom az emberek nagy részét.

Az ok nélkül kötekedő vagy hátsó szándékkal közeledők is ide tartoznak. Akik mellett ha állsz, nem érzed biztonságban magad, mert látod hogy bámul téged és főleg a táskádat és a szemével int a másik ugyanilyen patkánynak és ha nincsenek mások a ott, akkor el is veszik a cuccokat. Mert ők megtehetik. És amúgy nekik jár ingyen minden, mert ők szociálisan rászorultak és halmozottan hátrányosan blabla...

Tanulság, nagyon vigyázzunk magunkra és az értékeinkre és ha lehet mindig maradjunk olyan helyeken, ahol sok az ember.

Nem, nem raboltak ki, de szerintem az lett volna a terv, ha nincsenek többen a közelben.

Rosszarcú koszlidércek pf...most hogy jönnek az ünnepek, ők is belekapcsolnak a lopásokba.

Ha már rablás, valaki a facebook után ide is be akart jutni. Komolyan, mi a franc van? Nincs itt semmi izgi, nem értem mik ezek a hackelés próbálkozások.

Összefutottam a hely-ről K.-val, de tök rosszkedvű volt, mert műteni fogják, így idén már nem dolgozik csak holnap. Jövőre sem tudja, mikor jön újra. Sajnálom és remélem hamar felépül.

A kari ajik nagy részét megvettem!!! Csak egy-két kisebb apróság van hátra, meg szaloncukor, csomagolópapír, képeslapok feladása és ilyesmik. 

Légyszi dicsérjen meg valaki, ez nagy szó, ilyenkor még csak a totál pánik és kedvtelenség van meg nálam az ajándékok helyett. 

Szombaton meg menni kell, de nem lesz csak ilyen christmas party kilenctől délig, én már tuti hamarabb lelépek. Próbálom rávenni pasimat egy szombati forraltborozásra a téren. Bár jövő héten még menni kell (lesz egy orvosos köröm is, de nagyon nem várom, a múltkori is bőven sok volt), sőt 23-ig, az az utolsó nap és utána csak január 5.-én lesz újra a hely. Ami idén megint elfelejtett megszűnni hihihi.

A nap, mikor mindenkinek elgurult a gyógyszere

Róka, ha látod, nagy gratu a könyvedhez es tovabbi sok sikert, örömöt az írásban! 

A csütörtök debil egy nap volt. Kezdődött azzal, hogy valaki szerda éjszaka vagy csütörtök hajnalban fel akarta törni a faszbukkomat, kaptam pár üzenetet, hogy az ország különböző pontjairól  akartak bejelentkezni (Hódmezővásárhely, Budapest stb.), aztán egy messenger üzi is jött, hogy ha 24 órán belül nem igazolom magam, akkor megszüntetik a profilomat. És mellékeltek egy linket is. De mivel fater is kapott egy ilyet múlt héten és ő sem kattintott rá és még meg van a profilja, meg írták is a neten hogy van ilyen csalás, persze én sem dőltem be ennek a baromságnak. 

Aztán napközben felhívott H., hogy hozzak már neki fájdalomcsillapítót, mert elfogyott és ők meg betegek, Lara már múlt hét közepe óta otthon van, lázas, köhög, a dokija szerint influenza gyanú, H. szintén kidőlt. Mondtam neki, hogy csak délután tudom vinni, mert jelenleg a hely-en vagyok. Meg hogy pihenjen, mert azzal is gyógyul, erre mondta, hogy nem pihen, éppen a konyhában zsíroldózik. Felháborodva hozzátéve, hogy neki nincs családja, mint nekem, aki segít és megcsinálja helyette. Nem esett túl jól sem a hangszín, sem a hangnem, de betudtam annak, hogy beteg és türelmetlen. Viszont korrigáltam is a kijelentését rögtön, hogy nekem sem járnak ide nagytakarítani a családtagjaim, talán tavaly, mikor műtöttek, anyám jött és a nehezebb dolgokban besegített, de amúgy én is egyedül csinálom a házimunkát, mint kb. az emberek nagy része, amúgy H.-hoz egy ideig járt takarító is, de nem tudom hova lett. Délután elvittem neki a kért gyógyszert, akkor már valamelyest lenyugodott, de nem sokat beszéltünk, csak beadtam neki és mentem haza, mert főznöm kellett. 

A lépcsőházban elém ugrott a szomszéd, hogy menjek már be kicsit beszélgetni, de nem volt rá időm, szerintem meg is sértődött, mert dühös fejjel csukta rám az ajtót. 

A sort anyám folytatta, mikor kora este felé a karácsonyi ajándékokról beszéltünk.(Nekem semmi ötletem sincs, kinek mit vegyek, húgomat egy hete nem érem el ezügyben, sem telefonon, sem a messengeren.)Múltkor én mondtam, hogy egy olcsóbb vérnyomásmérőnek örülnénk és abban maradtunk, hogy oké, erre most anyám kiakadt, hogy azt hitte viccelek és csak nem gondolom, hogy orvosi eszközöket ad ajándékba. Így maradtunk az illatszer és vagy zokni, fehérnemű szokásos köröknél.

És ezután futott be pasim, aki kötözködős kedvében volt és olyan miatt belémállt, amiben kivételesen nem volt igaza. És nem fejezte be, pedig már este 9 óra is elmúlt, így a végén hagytam magában puffogni és elhúztam aludni a kisszobába, ahol még annál is hidegebb van mint az ól nagyszobájában, meg a heverő is kényelmetlen. Hajnalban aztán visszajöttem, de ő 4 órától ki-be járkált cigizni, így mivel 5-kor meg kelni kell, akkor már nem is aludtam.

Mindezek mellett Lejmos anyuci folyamat vegzál facebookos bölcs idézetekkel az életről és szeretetről, meg két hittérítős is állandóan írkálgat és valami Erika nevű nő is megjelent profilkép nélkül. És vesszek meg ha értem mit akar.
Idézek (szó szerint bármily hülyén néz ki): 
-Szia mizu? Etötötte ténzt.
???? Parancsolsz???
Vagy:
- Szia. Mérrges vok mert félté titőte é kuldia.
???
Mi a jó életet akarsz?
Persze kérdeztem hogy mit is szeretne, de sosem ír vissza.  Aki sejti, mire gondolhat a költő, ne tartsa magában köszi.
Jó lenne, ha legalább minimálisan menne az írás ennek a drága Erikának, mert így nem tudok segíteni neki.
Az a véleményem, néha kajak ki kéne lőni a messengert az űrbe.Durva, ami ott folyik...
Tegnap meg fix hogy volt valami a levegőben.

Filmélmények, történések és lassan közeleg a karácsony is

Helló mindenkinek, annak meg nagy puszi, aki a régi (Columbine miegymás) bejegyzéseket olvasgatja :*

Bocs, hogy most jutok csak ide, de a héten még mindig a hivatalos baromságokat csináltam. Hétfőn a nagyját letudtam, a nem túl kedves ügyintéző asszony mondta, hogy pénteken még menjek vissza, mert tud lehet, tud még segíteni, de én csak leadtam a portán a papírt (amúgy se a jófej portás volt, hanem egy másik, aki süket volt és nem is értette mit akarok), meg vagy hatan vártak előttem. Szóval inkabb elhúztam, egyrészt nem volt már kedvem több fura beszóláshoz, másrészt siettem is.

A bankban várakozás közben meg a rádióból a Purple rain című dal szólt, felhozva a filmhez kapcsolódó ezeregyszáz éves emlékeket, és arra jutottam, meg is nézem a filmet egyik délután. Utoljára kb. általános sulis koromban láttam. Szóval megnéztem és tök más, én érdekesebb cselekményre emlékeztem. Nekem kicsit uncsi vt, de a zenék azok nem voltak rosszak, plusz haj és ruha durvaságok. Hát na 80-as évek...

Ezenkívül még láttam egy magyar filmet is a héten, Fekete pont címmel és tetszett. 

Ja tegnap mégegyszer végignéztem a Valami madarak c. filmet is és szerintem nagyon jó, másodjára még inkább bejött. Jók a színészi alakitások.

A szomszéd is belém futott a lépcsőházban és mesélte, hogy a fölötte lakó, most beköltözött 20 éves gazdagkisfiút készül feljelenteni, aki hajnalig döngeti a discot full hangerőn és ha szólnak neki bosszúból feltöri a postaládát, meg ellopja a lábtörlőt. Ja, van egy kutyája is, ami egész nap ugat a lakásba zárva.

És mivel másokat is zavar a gyerek viselkedése (akiről gőzöm sincsen amúgy kicsoda), csoportosan (G. bácsiék, Keleti banya stb.) akarják felnyomni a rendőrségen.

Nahát, fura de egyúttal jó érzés, hogy most már van, akit jobban utalnak nálam.

A héten még az is volt, hogy rám írt a Lejmolós anyuci, hogy csütörtökön rosszul lett, kórházba vitték és képzeljem el, ott kiderült hogy 14 hetes terhes! 

Hú...elképzeltem...(szegény kisbaba)

De mi az már, hogy eddig nem is vette észre? Vagy kb. nem érdekelte. Így mivel eddig gondozatlan terhességről van szó és ő egy csomó gyógyszert szed, sürgősségel küldik most mindenféle vizsgálatra.

Amúgy panaszkodott, hogy nincs hol laknia, jelenleg a szüleinél van, de onnan mennie kell, azt mondták. Így most lakás után vadászik a fickójával, aki szintén valami rokonánál húzza meg most magát.

Kérdezgetett burkoltan engem is, mi nem e akarnánk másokkal osztozni a lakásunkon, de időben le is zártam ezt a történetet. 

Hát dehogy akarok.

Velük főleg nem, egy csomó albérletből kirakták őket, mivel nem fizettek. 

A Lejmos egy ideig lakott H.-ék tanyáján is az akkori pasijával állatgondozásért cserébe, de sok hasznuk nem volt. És onnan mentek a böribe kis időre lopások miatt. 

Amúgy azt sem tudom, egyáltalán nevelhet e úgy még gyereket, hogy kettőről még 1-2 évesen, a harmadikról kisiskolás korában mondott le, egy babát meg ott hagyott a kórházban születése után. Pfff...

Remélem ezek a gyerekek szerető családokba kerültek. A Lejmosról meg inkább nem alkotok véleményt. Ezek miatt a dolgai miatt nem nagyon bírom, a baj az, hogy ő meg úgy írkál nekem, mintha barinők lennénk. Pedig nagyon de nem...

Ha már kisbabák, a távoli rokonék kiírták a fészre, hogy a februárra várt pici, lány lesz (Máté, Bálint és Marcell után) és a Szófia Anna nevet kapja :)

Pasim szülinapja is most volt, így a hétvége számára erről szólt. Erről inkább nem is sztorizgatok. Kívülállóként vicces volna, így hogy benne vagyok, nem annyira az. 

Írom az unpublished törimet, most hogy elkapott a lendület, látok némi reményt, hogy idén befejezhetem. 

A karácsonyi bevásárlást is el kellene kezdeni. Tesóm már mindent megvett, jó neki. Én meg még hozzá sem kezdtem. Még fejben sem.

És holnap már december...

Puff neki

Bocs, hogy egész héten nem írtam. De mikor van időm, akkor az ezer éves soha nem publikálható sztoriban vagyok most benne kb. nyakig. Eltökélt szándékom, hogy befejezem és kb. két fejezetre való volna még belőle. Egész sokat haladtam vele a napokban, de most jönne egy +18 (inkább +16) jelenet és megtorpantam kicsit. Nem igazán szeretek ilyesmiket írni és béna is vagyok benne. Most meg meg annyira sem megy, mint általában. Talán mert mostanában nem sok pikáns történés esik meg velem (fejcsóválós ikonok). Mindegy, jó lenne letudni ezt az ominózus eseményt mielőbb és rágördülni a befejezés ösvényére. 2015 óta már időszerű lenne.

Ha épp nem írogatok, a hülye hivatalos ügyemmel szenvedek és még nincs vége. Pedig a héten kétszer is voltam ott és hétfőn is ott kezdek. A portással már jókat dumálunk várakozás közben. Még pár ilyen alkalom és tuti fb ismik is leszünk :D

Az ügyintézőkről már nem tudom ezt írni. Az első nő még rendes is volt. A második...hát fura volt a stílus. Oké jót akart, de ahogy előadta...

Kedvencem a "felfogta, miről beszélek?" és az "én nem azért vagyok itt, hogy magával cukiskodjak" mondatok voltak.

Jó lenne már ezt is lezárni, mert egyre nyomasztóbb, remélem jövő héten sor kerül erre is.

Ma amúgy jó béna esős, hideg fostalicska idő volt. Közepesen el is áztam, de a turis bakancsom előtt le a kalappal mert nem ázott be. És ez olyan szuper érzés! Évek óta nem volt olyan lábbelim, ami ne lett volna vizes egy-egy esős alkalom után.

Húgom is rám írt a nagy kérdéssel, hogy állok a karácsonyi ajándékok beszerzésével. Hát természetesen sehogy...hozom a formámat. Pedig egyszer ki kéne próbálni, hogy időben elkezdek vásárolni.

Anyám is volt ct-n, közben a biopszia is még folyamatban. A vesefunkcioi sem a legjobbak, így nem kizárt, hogy azzal is kezdenek valamit. De szegény már megszokta, hogy semmi sem megy könnyen. 

Óóó de klassz ez a dal! 

Remélem a szomszédok is szeretik hallgatni ;P

Mondjuk az eredetivel sincs bajom.

Oh-oh-oh, I'm done hidin', now I'm shinin' like I'm born to be

Oh, our time, no fears, no lies

That's who we're born to be

Sőt, komoly dallamtapadást okozott nekem napokig.

We're goin' up, up, up, it's our moment

You know together we're glowin'

Gonna be, gonna be golden

❤❤❤

Legény neonkék hátizsákkal

Hurrá, lassan ugyan de alakul a hivatalos ügyem. Talán jövő héten pontot rakhatok rá. Jó lenne, mert még decemberben is lesz pár ilyen témájú tennivaló.

Bemásztam a kardiológiára is, mivel nem írtak vissza az e-mailemre. 

Jövő tavasszal volt szabad időpont. Az asszisztens azt mondta, ha panaszom lenne, menjek a sürgősségi osztályra. 

Öööjóóó...majd hetente oda szaladgálok, biztos fognak örülni nekem. Amúgy még többször van, hogy rohan a szívem és légszomjam van, akkor is mikor semmi ok nincs, és ez elég ijesztő. Próbálok keresni egy magánrendelést, vagy másik kórházat, hátha kicsit hamarabb tudnak fogadni.

A héten elmentem anyámmal a biopsziára. Egy csomót kellett várni, mert nem volt doki, de utána már pörgött a dolog. Remélem hamarosan lesz eredmény. És persze jó eredményt kapunk. Minden további lépés ettől függ.

A héten felbukkant H., betegek, ő is és Lara is. 

És K. is hívott, már vártam, de most kissé elbeszéltünk egymás mellett. Vagy csak egyikünk sem volt nagy formában. Mondott olyanokat, amivel nem feltétlenül értek egyet. De ettől függetlenül bírom, meg minden. Jó sokat beszélgettünk, de délután 5 óra után le kellett tennem, mert lassan jött a pasim és valami kaját kellett prezentálnom. Lehet, kicsit azon is megbántódott, mert mikor mondtam hogy jövő héten mindenképpen folyassuk, arra annyit reagált, hogy majd meglátja. 

K. fontos nekem, nem szeretném ha gallyra menne a barátságunk.

És akkor a fickó...eddig nem vettem észre, pár hete kezdett el bámulni, aztán köszöngetni. 45-50 körüli nekem nem volt ismerős, de gondoltam, lehet hogy pasim révén ismer látásból vagy ilyesmi, ne legyünk parasztok, így visszaköszöntem.  

Aztán múlt héten váratlanul megállított és azt kérdezte, nem ismerjük e egymást valahonnan? Én meg azt mondtam, nekem nem tűnik ismerősnek, azt hittem ő ismer és azért köszön rám. Aztán rohantam tovább és reméltem, most hogy közelről látta, hogy csúnya vagyok, békén hagy, de nem így lett, mert másik alkalommal szélesen mosolyogva toppant elém és kérdezgetett, hogy miért sietek mindig úgy, beszélgessünk kicsit (neeeem). Meg hogy merre lakom, persze nem árultam el. Kérdezte hogy van e valakim, aztán mikor feleltem hogy van, csalódott képpel érdeklődött hogy jól élünk e. Aztán vekengett, hogy bezzeg neki nincs senkije és hasonlók. Mondtam, hogy ne adja fel, biztos majd talál ő is valakit, de kezdett kínossá válni a szitu, meg én azért tartok is az idegenektől, hisz sosem tudni mit akar, így tegnap és ma, mikor kiszúrtam a pasas rikító neonkék hátizsákját a buszmegben, direkt próbáltam elkerülni és másik -hosszabb-úton mentem inkább. 

Lehangoló, hogy most emiatt a sztori miatt kell többet mászkálni, főként reggel, mikor korán van és hideg, de nincs energiám az ilyesmihez.

Vasárnapi családi összeröff

Vasárnap már annyira mondjuk nem szeretek ilyen programokat csinálni, de szombaton fater tök lelkesen kérdezte, hogy vadpörköltet csinál és hugomék is ott lesznek és ugye számíthat ránk is és nem volt már pofám kifogásokat keresni. Csak annyi kérésem volt, hogy emberi időben fogjunk neki, ne este 9-kor még a kajára várjunk.

Persze pasim rögtön mondta, hogy szó sem lehet róla, mert vasárnap fontos focimeccsek lesznek és mindkettőt nézni akarja. De végül rávettem. Unalmas, hogy minden családi esemény alól kihúzza magát és az utóbbi alkalmak egyikén se volt ott.

Szombaton nagyon rotty volt, mert este meg a haverokkal lógott, egyiküknél mostanában született baba (valójában már október végén, csak most jutottak el oda, hogy megünnepeljék) és drága párom hogy is írjam ööö...a túlünneplés miatt vállalhatatlan állapotban jött haza. 

Utána meg még itt pattogott nekem, mintha az én hibám lenne az ő megasiralmas állapota. De nem érdekelt a szövegelése, leráztam. 

Így is volt vagy fél 12, mire elaludtam. És kettőkor, meg négykor is felébredtem. Fél nyolc körül meg kidobott az ágy. Tehát morcos, meg gyűrött voltam kissé. De gyorsan elmosogattam, teregettem és mindent megcsináltam, amit délután szoktam. Pasim 9-ig aludt persze :S

Hugommal írtunk messengeren, hogy ők is korán mennek, dél körül, próbáljunk mi is így menni. Végül olyan fél egy felé már ott is voltunk. Szerencsére a kaja is kész lett hamarosan. Nagyon finom volt a pörkölt és isteni desszert is volt, apám összedobott egy brownie-t. Hiàba na, ő egy sütimester.

A hangulat az nem volt a topon, volt egy kis hugi/anya harc-mint mindig.

Meg amúgy is, egyrészt vasárnap már nem szombat, másrészt anyám feszült volt a biopszia és főként annak eredménye miatt. Teljesen meg tudom érteni. Én is féltem őt, de nagyon remélem, hogy nem lesz semmi rossz. Persze a műtétet nem ússza meg, de bízom abban, hogy ez is csak néhány nap lesz. 

Rendet raktunk ebéd után, majd fél négykor indultunk haza, mert pasim már vergődött a meccs miatt. De amúgy egész jó nap volt alapjába véve, lehetne több ilyen és minél kevesebb vita. 

Itthon még elrendezem amit kell, fürdés, hajmosás és egyebek. Most még kicsit nézem a tv-t, már ha lesz benne valami érdekes, aztán lefekszem.

Ja, pasim már itt horkol mellettem. Na ennyit a naggggyon fontos meccsekről.

De hát neki tényleg hosszú volt a hétvége.

Aiden el van cseszve pt. 02.

- Itt az előtérben kell várakozni pénztárra, az ott a prémium ügyfeleknek fenntartott hely! - reccsent rám barátságtalanul az ügyintéző a bankban, mikor beljebb merészeltem menni kicsit, a sarokban lévő bőrfotelek irányába. Oké, hogy nem vagyok egy full extrás V.I.P. kliens, de még ilyen formában sem közölték hogy egy nagy-nagy nulla vagyok.              

És bejött a hideg, ma már fel kellett venni a téli kabátot. Eddig kint egy polár pulcsi+két pulóver+egy póló felállásban voltam és nem nagyon fáztam. De hát már november van, sok melegre nem számítok.

Anyám és apám is az orvost járja, anyám a nyakán lévő bigyója miatt, most vesznek majd tőle biopsziát, műtéttel fogják eltávolítani azt az izét valszeg idén. Apám meg már vagy harmadjára (negyedjére?ki emlékszik?) fut neki a protézis műtét intézésének, aztán ha ezt a sok hülye vizsgálatot elintézi és jók az eredmények, felrakjàk a műtéti várólistára. Onnan már csak hipp-hopp pár év és sorra is kerül.

Én még persze nem intéztem se a kardiológiát, se a hivatalos ügyet.  Bravo magamnak :S Hagyjuk is.

Kreatív írásom befejező rész.        

                 2.

- Régen láttalak. Mintha mostanában kevés időd lenne a lövészetre. - állapította meg Berry egyik délután, mikor Aiden átugrott hozzá. 
A fiú zavartan meredt előre.
- Ne haragudj... 
Bűntudatot érzett, hogy hanyagolja Berry társaságát és a lövésoktatást, de Ruby miatt csaknem mindig a számítógép előtt ült.
- Semmi gond, sok a házi feladat? Vagy édesanyád ad neked több otthoni munkát? 
- Egyik sem. Igazából van egy lány, akivel sokat beszélgetünk mindenféléről. Kedves hozzám és érdeklődő. Ő a legjobb dolog, ami történt velem életemben. Azt tervezem, hogy elutazom hozzá Montanába. - vallotta be boldogan Aiden.
Berry elismerően biccentett.
- Az jó. Akkor megértelek, hogy elmaradtál. Úgy vélem a szerelem az, ami minket magunkfajtákat meg tud menteni...
Aiden is ezt akarta hinni. Hogy a szívét gyökérként átszövő, tűzforró érzés meg fogja mutatni a legjobb utat és értelmet ad mindennek.
- Szeretlek Ruby!- írta le a lánynak. Már többször küldte ezt a vallomást, de Ruby sosem reagált rá semmit, csak megköszönte és ez nyugtalanította a fiút.
- Te mit érzel irántam? - kérdezte félve.
- Egyelőre még csak ismerkedem veled.
A felelet arcon csapta Aiden-t.
- Értem...
- Hé, ne bántódj meg. Kedves amit írsz, de...
Összeszorult Aiden torka, a gyomra sajogni kezdett.
- Nem hiszel nekem?
- Nem találkoztunk még. Fura hogy így is szerelmet vallasz. Volt már néhány srác aki szintén ezt csinálta...
- Én nem vagyok az a néhány srác! - Aiden-nek fájt, hogy Ruby nem nagyon bízik benne.
- A fiúk mindig hamar szerelembe esnek. Amíg meg nem kapják, amit akarnak...
Aiden nem értette, hova akar Ruby kilyukadni. Ő sosem tett egy kétértelmű célzást sem, túlon-túl tapasztalatlan és félszeg volt ahhoz. 
- Szeretlek és veled szeretnék lenni. Ezt bármikor, bármilyen módon őszintén bebizonyítom! - válaszolt vehemensen és kimelegedve. 
Percekig nem jött felelet.
- Rendben. Mutasd meg hogy tényleg szeretsz és gyere el hozzám mielőbb Montanába!- villogott a monitoron az egyértelmű kérés. 
Aiden is ezt akarta, de nem volt könnyű az útiköltség árát összeszedni. Diákmunka ritkán akadt és alig fizetett. Az anyja nem adott volna, ahogy a testvérei sem, egyiküknek sem volt felesleges pénze utazgatásokra. A nagyszülei biztos megszánták volna és segítenek, de tőlük Aiden képtelen lett volna kérni, túlságosan szerette őket és tudta, ők is kevés pénzből, szűkösen élnek. 
Berry adott egy keveset a születésnapi ajándék pénzéből, amitől Aiden nagyon meghatódott és el sem akarta fogadni, de a fiú ragaszkodott hozzá.
- Azt akarom, hogy menj oda és legyél boldog! - hangoztatta, ahogy Aiden kezébe nyomta a borítékot. Aiden meg csak hálálkodott neki könnyes szemmel és piros arccal. Ám a pénz minden igyekezete ellenére is reménytelenül lassan gyűlt csak és Ruby türelme kezdett fogyni.
- Nekem úgy tűnik nem akarsz személyesen találkozni. Lewistown azért nem a világ vége! - elégedetlenkedett, valahányszor a világhálón beszélni kezdtek. Aiden- nek rosszul esett, hogy így látja, mikor ő minden követ megmozgatott a pénz előteremtésére. 
- Csak ez a célom és igyekszem félrerakni rá a pénzt. - írta csüggedten.
- Hát ezt nehezen hiszem el, mivel nem történik semmi és a napok csak telnek. Szerintem át kellene gondolnod mennyire akarod ezt az egészet...
- Nincs mit átgondolnom Ruby! Szeretlek! És találkozni szeretnék veled! - bizonygatta Aiden és remegett a keze az elkeseredettségtől, ahogy a szavakat begépelte. Nem akarta elveszíteni Ruby bizalmát, mikor a lány létezése adta az élete értelmét.
- Oké, de akkor kapcsolj nagyobb sebességbe! És fel is hívhatnál mondjuk ma este, a szüleim épp nem lesznek otthon!- kérte Ruby. 
És Aiden úgy tett, ahogy a lány kérte. 
Közben a tavasz közeledett, de a színes virágok nyílása és a természet éledése nem a jó dolgokat hozták el. Aiden nagyapja tüdőgyulladást kapott és kórházba került, szerencsére az állapota hamar jobb lett, de hosszú ápolásra szorult. 
Az anyja és Sam között is gondok merültek fel, nézeteltérések és ettől Lori teljesen kikészült, így az otthoni légkör jéghideggé, elviselhetetlenné változott. 
Az iskolában pedig a szokottabbnál is jobban dühöngött az erőszak. 
Aiden csak futó pillantást vetett a tükörképére, a szeme alatti fájó, lila foltra és az állán éktelenkedő sebhelyre. Sajgott a háta és a karja, hányinger kínozta. A fejében visszhangoztak a sértő szavak, a gúnyos nevetések, az ütések, rúgások moraja. És a szégyen, hogy ma is szánalmas volt és nem tudta megvédeni magát. Legszívesebben sírt volna, de csak rezignáltan letörölte az arcán csorgó könnyeket, majd a számítógépe elé roskadt és bekapcsolta. 
Alig várta, hogy Ruby-nak írhasson. Különösen, mert már két napja nem tudott vele kapcsolatba lépni, mivel a lány elfoglaltságra hivatkozott. Most szerencsére sikerült elérnie.
- Szia hogy vagy? - kérdezte Aiden.
- Szia én jól. És te? - kérdezett vissza Ruby.
A fiú sóhajtott és hezitált, de végül írni kezdett.
- Megint volt egy incidens a sportolókkal. Beverték a szemem, lila lett...
- Ma is erről fogunk írkálni? Hogy helybenhagyott pár erős gyerek? - kérdezte érdektelenül Ruby.
- Neharagudj. Nem akartalak ezzel fárasztani. - mentegetőzött Aiden. 
Nem szándékozott sajnáltatni magát, csak őszinte szeretett volna lenni és megértésre vágyott.
- Nem haragszom, csak mit írjak erre? Vagy eltűröd hogy ezt tegyék veled, de akkor nem panaszkodsz, vagy erőssé válsz és szembeszállsz velük.
A szavak, a bánat terhével együtt karcolták Aiden szívét és lelkét.
- Igazad van Ruby...-ismerte el leverten.
- Igen, tudom. - reagált erre a lány.
Aiden később átment Berry-hez és lőttek párat. A fiú megütközve és felháborodva nézte az Aiden arcán virító bordós-lilás zúzódást.
- Istenemre mondom, azok a szemetek megérdemelnék a végítéletet! 
- Ruby szerint vagy hagyom hogy ez történjen nap mint nap, vagy megpróbálom megvédeni magam. - merengett Aiden.
Berry a fejét rázta.
- Az a lány naiv és nem tudja mi folyik itt! Nem járható út egy csoport sportoló ellen egyedül kiállni. Puszta kézzel biztos nem...de tény, hogy léteznének egyéb módszerek...
A Berry által kilőtt golyó süvítő hangja és tompa puffanása hallatszott a céltáblába érve.
Aiden hangja elcsuklott.
- Úgy érted...
Barry zavartan közbevágott.
- Én ugyanígy össze voltam verve annak idején és nem sok választott el attól, hogy bekattanva fegyvert vigyek magammal és igazságot szolgáltassak! De hát ki akarna ezzel a hírekbe kerülni?! Vagy börtönben rohadni pár hülye miatt? Az őrület lenne!
Aiden biccentett, de végigfutott rajta a hideg és mintha sötét kezek szorították volna meg, hogy elragadják.
- Persze...- mondta végül nagy sokára.
- Vedd úgy, hogy meg sem szólaltam! Inkább lőjünk még! - Berry igyekezett meg nem történtté tenni a különös párbeszédet.
Mikor Aiden késő este hazáért, anyját a nappaliban találta ittasan egy félig üres üveg társaságában. A szemei be voltak dagadva a sírástól.
- Mi történt anya?- kérdezte azonnal, ahogy a nő könnyeit megpillantotta.
- Hol a francba csavarogtál? Ha nem tudnád, hétköznap van! - csattant fel válasz nélkül Lori.
- Berry-nél voltam...- felelt megszeppenve Aiden.
Lori árgus szemekkel vizsgálta.
- És hogy nézel ki?! Tiszta kék meg lila vagy mindenütt! Csak nem ismét az állítólagos kötekedő sportolók vertek el?! Fura, hogy állandóan ez történik veled.- Lori gúnyosan az üvegért nyúlt. 
Aiden szó nélkül állt anyja előtt és meg sem próbálta elmagyarázni a sérülései eredetét, Lori sosem hitt neki, úgy vélte, ok nélküli iskolai zaklatás nem létezhet. 
- Mindegy. - vont vállat végül Aiden.
- Szerintem is mindegy, most nem tudok ezzel törődni! Sam szakított velem! A szemétláda ejtett valami kis nőcske miatt! De meg fogja bánni! Esküszöm! - Lori ismét szájához emelte az üveget és kortyolt belőle.
- Sajnálom anya. Tudok segíteni? - Aiden megrendülten lépett a nő felé, arra gondolt, talán leül mellé, de Lori elutasítóan legyintett.
- Ne nevettess! Mégis hogy tudnál?! Feküdj le, 10 óra elmúlt! A dolgokat meg majd elrendezem én!
Aiden nem akarta bosszantani az anyját, így a szobájába ment. Még megnézte, Ruby írt e neki, de nem kapott üzenetet. Lefeküdt, de sokáig nem tudott elaludni. Nyugtalan gondolatok keringtek benne, Berry szavai és Ruby véleménye, az összes aznap átélt ütés és becsmérlés, a sebek amiket szerzett, a reménytelenség és magány. 
Felületes alvásából a hajnali fények verték fel, valamint kissé másnapos anyja aki dühöngve állt meg az ágya felett és egy számlát hajított felé.
- Nyisd ki a szemed, te semmirekellő!
Aiden ijedten ült fel az ágyon és kábán pislogott a papírra, bár volt egy rossz sejtése.
- Ez a telefonszámlánk! És egy vagyon! Elárulod, kivel beszélsz ilyen sokat Montanából?! - kérte számon a nő.
Aiden zavarodottan hallgatott, a szíve összefacsarodott.
- Biztos valami kislánnyal csevegsz, aki átver.
- Ruby nem ver át...- suttogta Aiden.
- Ruby a neve? Hát elbűvölő. - gúnyolódott Lori.
- Hamarosan meglátogatom őt Lewistown-ban.- tette hozzá a fiú, de anyját hidegen hagyta ez.
- Romantikus elképzelés. De félek, a kalandos utazás egyelőre várat magára! - ezzel az íróasztalhoz lépve a fiókból kiemelte Aiden pénzesdobozát. Rutinos volt, mintha régóta tudta volna, hol tartja a fiú a pénzt. 
- Ez most kell a tartozásra! Te meg átgondolod máskor, ha az államok túlsó felére akarsz telefonálni! 
Aiden arca forró lett és egy sóhaj szökött ki a torkán tiltakozásképpen, ahogy Lori az összes bankjegyet magához vette. Hideg izzadtság jelent meg a homlokán, indulatos könnycseppek a szemeiben.
- Anya, kérlek ne! Megígértem Ruby-nak, hogy elmegyek hozzá! Amint tudom kifizetem a számlát, csak egy kis időt kérek rá...- rémületében kipattant az ágyból úgy nézett az anyjára. De Lori hajthatatlan volt.
- Ugyanolyan vagy, mint az apád!  - vetette még oda lenézően. 
- Honnan tudod, milyen az apám, mikor te is csak párszor találkoztál vele? - kérdezte halkan Aiden. 
Lori meghökkent és érzékelte fia szavak mögötti a haragját.
- Rád nézek és mintha őt látnám. És több nem is kell! Lehet, hogy csak egy viszony volt és nem tudom a fickó teljes nevét, vagy a lakcímét, de annyit tudok, hogy egy nagy hiba volt...
- Én is az vagyok?- Aiden hangja még mindig halk volt.
- Na, ne húzd az időmet ilyesmivel! - motyogta a nő mérgesen. Ahogy egymásra néztek látható volt Lori arcán a válasz. Aiden-nek nem is volt szüksége több szóra. 
Miután anyja dolgozni sietett és Aiden túl volt a zuhanyon, fogmosáson, ruháit magára kapkodva leült a gép elé. Fogalma sem volt, hogy tudatja Ruby-val a tényt, miszerint jelenleg nagyon távol került a montanai úttól. A szorongás erősen mart a húsába, ahogy bekapcsolta a gépet és bejelentkezett a chat- re. Meglepő módon egy üzenet várt rá Ruby-tól, amit éjjel küldött.
- Szia Aiden. Tudom hogy késő van és valószínűleg már alszol. De jobb is így. Csak el akartam búcsúzni tőled, mert nem írok neked többször. Az a srác, aki miatt erre a fórumra regisztráltam, néhány napja randira hívott. Azóta már találkoztam is vele és úgy tűnik, egy pár leszünk. Valójaban sosem mondtam le róla, még mindig tetszik nekem. És ő itt van közel, bármikor láthatom, nem kell arra várni, hogy jön, ha összegyűjtötte a rá valót. Te egy kedves fiú vagy, örülök, hogy megismertelek, de lássuk be, az hogy mi valamikor találkozunk csak önáltatás. Több száz mérföldre élünk egymástól és ez úgysem működne. Ne haragudj. A legjobbakat kívánom neked. Ruby.
Aiden megbénulva futotta át újra meg újra Ruby sorait és jeges sokk áramlott a vérében, a szíve ugyanakkor majd kitépte a bordáit. A lány nagyon sokat jelentett számára. Ha rá gondolt szabadnak és boldognak érezte magát. És a távolság ellenére is szerette őt! Sőt még most is szereti...Aiden a könnyeit nyelve bámulta a képernyőn villogó búcsúüzenetet és nem tudta, mit válaszoljon. Egyáltalán kell e erre a nyilvánvaló kinyilatkoztatásra reakció?
- Te voltál minden reményem...- írta végül, aztán kikapcsolta a számítógépet.
Megsemmisülten, elhomályosult tekintettel támolygott ki a szobájából, mikor észrevette anyja konyhaasztalon felejtett italosüvegét. Felkapta és nagyot kortyolt belőle, de túl erős volt, lángolt a torka tőle, így köhögve rakta vissza az asztalra. Akkor látta meg a nyugtatósfiolát. Érdeklődve nyúlt felé és kivett belőle két szem tablettát, amit pár másodperc gondolkodás után a szájába tett és csak úgy szárazon lenyelt. Nem érzett semmit, csak mardosó ürességet,  fojtogató sírást és céltalanságot. Percek múltán hallotta falióra jelzését és rájött, hogy késésben van. Felvette a táskáját és elhagyta a házat. 
Lépései erőtlenül vitték előre, de csak Berry-ék otthonáig jutott. Beszélni akart vele és esetleg célba lőni. Bármit csak gondolkodnia ne kelljen. 

Benyitott a hátsó kertbe, tudván hogy Berry koránkelő lévén ilyenkor már gyakran ott van, de üresen találta az udvart, egy autó sem tartózkodott ott. Aiden tanácstalanul ácsorgott a tárolónál egy kis ideig, végül lenyomta a kilincset és belépett oda. Ismerte az összes sarkot a félhomályos helyiségben, tudta melyik polc és láda mit rejt és a fegyverszekrény kódját is könnyűszerrel beütötte, hiszen Berry megmutatta neki. Kiemelte azt a puskát, amivel a legtöbbet gyakorolt, megtöltötte, aztán kiment az udvar végébe a céltáblához. 
Gyengéd tavaszi szél söpört végig a reggeli tájon, borzolva a zöld füvet és a fák éledező lombjait. Holly hills tulajdonképpen szép hely volt, ő mégis gyűlölettel élte itt a napjait. 
Majd Greenwood Village-re gondolt és az utálatos iskolára, az ott uralkodó légkörre, a mindennapos bántalmazásokra, ami sosem szűnt meg, naponta folytatódott. Nem volt megállás. És ez lassan megmérgezte őt belülről. 
Aiden maga felé fordította a puska csövét. A keze izzadt és megremegett, a levegő perzselte a tüdejét a felismeréstől, hogy egy pillanat alatt pontot tehet az egész végére. 
Ám akkor feltűnt az iskolabusz a láthatáron, ezzel egy csapásra visszahúzva őt a valóság kereteibe. Mintha évezredek óta ott állt volna. A kietlenség végtelenné vált benne, a szél átfújt a ruháján. Összerezzent és a fegyvert a táskájába dobva a jármű felé szaladt. 
A buszon kezdte érezni a nyugtató hatását, szédült és fájt a feje, meghatározhatatlan kábaság hullámai törtek rá. Kezei többször is a táskájára tévedtek, érintve a benne lévő puskát és nem is értette magát, miért hozta magával. 
Mikor az iskolabusz letette és átsétált a parkolón, az első gondolata az volt, hogy tanítás helyett elmegy Berry házához és visszateszi a puskát a tárolóba. 
Ekkor jelentek meg körülötte a már jól ismert sportolók, akik évek óta naponta adtak bemutatót számára a kegyetlenségből. A koreográfia a szokásos volt, lökdösték, sértegették és az arcába nevettek, majd a földre akarták vinni, hogy ott folytassák a leckéztetést. Aiden feje zúgott, ködösen úsztak a gondolatai, a gyomra felkavarodott, hasztalan próbált talpon maradni, a túlerővel szemben lehetősége sem volt. 
Ahogy a betonba csapódott, majd erőtlenül felkelt onnan, felharsantak a csúfolódó szavak, úgy érezte, már nem bírja tovább. Nem volt ereje ugyanazokat a megpróbáltatásokat átélni. Ruby, akitől támogatást kapott, búcsút intett, apja nem létezett, az anyja pedig nem értette meg. Volt így értelme bárminek? 
Hirtelen mozdulattal előrántotta a fegyvert hátizsákjából és egyenesen az előtte álló fiúkra szegezte. Az arcok kérdővé válva elkomorultak, a nevetés megdermedt és Aiden nem gondolkodott, semmit nem mérlegelt, csak villámgyorsan meghúzta a ravaszt. 
Többször. 
Testek hullottak körülötte és fájdalmas jajszavak töltötték meg a levegőt. Aiden nem nézett a földön fekvőkre. Egyik fiú a parkoló irányába bicegett sérült, vérző lábbal, rálőhetett volna, de ehelyett az iskola épülete felé ment feltartóztathatatlanul. 
A tavasz élesen hűs levegője vágott az arcába, hihetetlenül szikrázó volt a napfény, a kék ég vakító, szinte bántotta a szemét. És ő végre megvédte magát, ezzel együtt ledobta az évek szenvedését, lélegzethez jutott!  Belül lüktetést érzett, tettrekészséget és mintha egy kaotikus filmet nézett volna kívülről. A ruháját vércseppek tették foltossá és vér száradt a bakancsán is. Minden olyan gyorsan pörgött. 
Belőtt az iskolai üvegajtón, sikításokat hallott és embereket látott ahogy rohanva kitérnek előle, mikor a folyosóra lépett. Mintha fullasztó feketeség borult volna rá, nem figyelte az arcokat, sem az irányt, csak lőtt a fal, a szekrények és osztálytermek felé, miközben célirányosnak tűnően lépkedett végig a folyosón. 
Megszólalt a riasztó és rendőrkocsik szirénája is. Már a hátsó udvaron haladt át, majd megtorpant a padok előtt. Tudta, hogy nem sok ideje van. Izzadt mindene, hányingere és légszomja volt és tompán értek csak el hozzá a zajok. A hozzá közel lévők jutottak eszébe, nagyszülei, a nővérei, az anyja, Ruby, Berry. Valószínűleg mind gyűlölni fogják őt ezekután. És ő is gyűlölte magát. De nem a mai naptól. A kezdetektől fogva. 
Gyorsan újratöltötte a puskát. 
- Figyelem, itt a rendőrség! - reccsent rekedten a megafon.
- Kezeket fel! - szelte át a levegőt egy erélyes felszólítás, de Aiden nem reagált rá.
- Tegye fel a kezét!- ám Aiden megadás helyett a halántékához akarta emelni a fegyvert. 
Ekkor érte egy lövés, amitől elejtette a puskát és a földre csuklott. Azonnal végighasitott rajta a kínzó fájdalom. Kék és piros fények villództak, rendőrök kiabáltak és szaladtak hozzá. Ő pedig száguldó szívvel, meglepve kapkodta a levegőt a szürke betonra omolva. Vért látott vörös folyamként csorogni, de nem tudta pontosan honnan jön. Csak nehéz volt és beszínezve a bőrét cseppekben szaporodott körülötte. Por kavargott, tapadt izzadt arcára, vegyülve a nyálával, könnyeivel és kezdett elsötétülni körülötte a világ. 
Mikor Aiden kinyitotta a szemeit, hófehéren izzott minden és gépek adtak ki halk hangokat. Egyik kezén vastag kötés, fekete ruhái helyett kórházi öltözéket viselt. A kórterem üvegajtajánál rendőrök gyűrűjében felfedezte anyját, aki sírt, ahogyan a testvérei is. Testének összes része fájt, de ami ennél is nagyobb gyötrelmet okozott neki, az volt hogy látta családját ilyen állapotban. Soha nem akarta őket ebbe a helyzetbe hozni. Egy könny pergett le az arcán ettől a tudattól. 
Nyílt a kórterem ajtaja és anyja lépett be rajta kimerülten, pirosra kisírt szemekkel, zilált hajjal. Bizonytalanul közeledett Aiden kórházi ágya felé és láthatóan kereste a szavakat.
- Nos úgy látszik ez a montanai út nem fog összejönni mostanság. - jegyezte meg, amikor az ágyhoz ért.
Aiden nem mert ránézni Lorira, a könnyei továbbra is folytak.
- Bocsáss meg anya...
Lori újra megszólalt, mintha nem is hallotta volna az előbbieket.
- Mit fog szólni az a lány, ha a tv híradóból szerez erről tudomást? Nem nagy dicsőség egy iskolai lövöldöző barátnőjének lenni...
Aiden-nek nagyon súlyos volt a jelző. De akármilyen nehéz is ez a szó,  el kellett bírnia, mert ez volt ő.
- Ruby már mással van. Talán soha nem is volt velem.- sóhajtotta.
Csend szövődött köztük, amit anyja szakított meg.
- Jó ha tudod, a három sportoló életben van. Megsérültek, de viszonylag stabil az állapotuk.
Aiden szíve nagyot dobbant.
- Nem akartam, hogy meghaljanak...
A golyózápor közepette kristálytiszta célja nem volt, csak azt akarta, hogy azok a fiúk befejezzék végre a zaklatást.
- Néhány sérültet puskagolyó súrolt és volt, akikre üvegszilánkok repültek. De csodával határos módon senki sem vesztette az életét. Ugyan kapsz pár év börtönt, de mégsem kell egész életedet egy cellában töltened. 
Aiden arca megrándult anyja szavaira, feloldozást nem érzett. Sajnálta azokat, akiket véletlenül sebesített meg. Így visszagondolva, fogalma sem volt, miért ment végig lövöldözve az iskolai folyosón. 
- Elrontottad a sorsodat! Szívem szerint agyonütnélek te haszontalan kölyök! De tudom már miért csináltad, a szemtanúk szerint az a három srác régóta és egyfolytában piszkált téged. Persze amit tettél borzalmas, mert nyilván rajtad kívül sok másik gyereket is bántanak, mégsem ragadnak puskát. De sajnálom, hogy nem hallgattalak meg, hogy nem hittem neked, mikor erről meséltél, hogy nem vettelek komolyan. Pocsék anyád voltam, ne haragudj! - hadarta könnyek között Lori, mire Aiden szeretettel megsimogatta a karját.
- Nem haragszom és te jó anya vagy! - bizonygatta, de Lori nem hitte egy szavát sem, mert vehemensen közbevágott.
- Bár máshogy alakult volna az egész! Bár egy komoly párkapcsolatba érkező várva-várt gyerek lettél volna, akihez az első perctől fogva széttéphetetlen kötődés fűz! De sajnos ilyen az élet. Gyakran igazságtalan és szomorú. És rossz lapokat osztott mindkettőnknek! Szerinted össze lehet még fogni a szétszakadt szálakat és ha késve is, de jobbá, szeretettelivé tenni a viszonyunkat?
- Sosincs késő. Szeretlek téged anya! És szükségem van rád! - mondta erre Aiden azonnal. 
Egy másodpercre sem neheztelt az anyjára. Születése pillanatától csak a szeretetére várt és egy tragikus ballépés kellett ahhoz, hogy ezt elérhesse.
- Szörnyű ami történt, hogy idáig jutottunk. De harcolni fogok miattad és melletted leszek ezentúl! - Ígérte a nő.
- Köszönöm...
Most Lori simogatta meg a fia vállát, aztán az arcát, finoman letörölve a könnyeit és Aiden már ebből is érezte az igazi jelenlétet. 
- Még mindig az a véleményem, hogy el vagy cseszve Aiden! De hát én is el vagyok cseszve! És te akkor is a gyermekem vagy, ezt pedig nem adnám semmiért!
És hosszú évek után, talán életében legelőször Lori szorosan, biztonságot nyújtóan ölelte meg Aiden-t.
- Drága, egyetlen kisfiam!